Térfigyelő rendszerek
Térfigyelő rendszer, térfigyelő kamerák
Napjainkban minden település törekszik arra, hogy az ottlakók minél inkább magukénak érezzék falujukat, városukat és ennek – egyebek mellett – fontos elemeit képezik az elérhető infrastruktúrák, igénybe vehető szolgáltatások és a biztonság. Rövid tanulmányunkban arra igyekszünk rávilágítani, hogy ezek a célok hogyan érhetők el költséghatékonyan a helyi önkormányzatok, kistérségek számára.
A közterületen található értékek, a magántulajdon, valamint az emberi biztonság védelmének legmodernebb formáját jelentik a közbiztonsági térfigyelő rendszerek. Használatuk által egy-egy kijelölt terület – városrész, település, stb.– 24 órás megfigyelés és képrögzítés alá helyezhető. Ez mind a prevenció, mind a felderítés szempontjából óriási lehetőségekkel bír, hiszen a rendszer egyrészt visszatartja a bűnelkövetésre és garázdaságra hajlamos egyéneket a bűncselekmény elkövetésétől, másrészt segít az elkövetők azonosításában és elfogásában. Az érintett területeken egyértelműen mérhetővé vált a közbiztonság javulása.
A térfigyelő rendszerek felépítése:
Az első lépés az infrastruktúra, azaz a megfelelő minőségű IP-hálózat kiépítése. A hálózat minőségét a megbízhatósága, átviteli sebessége, könnyű fejleszthetősége jelenti elsősorban. Az alkalmazott technológia sokféle lehet, az optikai, rézalapú, vezeték nélküli megoldások, illetve ezek kombinációja is lehetséges, ezek rugalmasan megválaszthatók a helyi adottságok figyelembevételével. Ha már kiépült a hálózat, azon meg lehet valósítani az intézmények közötti adatcserét, kommunikációt – itt fontos megjegyezni az IP-telefóniában rejlő lehetőségeket, hiszen ezzel például jelentősen csökkenthetők az önkormányzat kommunikációs költségei – illetve lakossági szolgáltatásokat is el lehet indítani. Ugyanezt az infrastruktúrát lehet felhasználni a térfigyelő rendszer kiépítéséhez. A mai technológiai szinten mind a kamerák, mind a kamerák jeleit feldolgozó központok, illetve a rendszer felhasználói is ugyanerre a hálózatra csatlakozhatnak. A rendszer tervezésénél arra kell ügyelni, hogy rendelkezésre álljanak a megfelelő sávszélességek, illetve az adatátvitel biztonsága megfelelő szintű legyen. A videórendszer használója lehet egyrészt a rendőrség, amely sokkal hatékonyabban felügyelheti a rábízott település biztonságát. A tapasztalatok szerint egy térfigyelő rendszer bevezetése jelentősen, akár 30–50%-kal is csökkenti a bűnözést a felügyelt területeken. Jó szolgálatot tehet a forgalomfigyelésben, illetve a baleseti kockázatok csökkentésében. A bekövetkezett balesetek rekonstruálásában is fontos szerepet játszhat. Az IP-hálózatok fejlődésével a rendőrségi felhasználók már a közeli jövőben akár mobil módon, az autóikban is elérhetik a rendszer szolgáltatásait. Az IP-alapon működő videóhálózat alkalmas kétirányú hangátvitelre is, aminek segítségével minimális költségekkel segélyhívó rendszerek, illetve lakossági tájékoztató rendszerek is kialakíthatók. A rendszer könnyen kiegészíthető rendszámfelismerő, sebességellenőrző és egyéb intelligens forgalomelemző megoldásokkal, melyek még hatékonyabbá teszik a felhasználást. A közterületek helyi adottságait (közműhálózat, domborzat, beépítettség) figyelembe véve különböző átviteli megoldásokkal (rézkábel, optikai kábel, rádiós átvitel, számítástechnikai hálózat) jutnak el a telepített térfigyelő kamera (fix vagy mozgatható) képei a térfigyelő központba. A központi egység már korunk követelményeinek megfelelően a digitális technika előnyeit használja fel. Valamennyi kamera képét térfigyelő központban található videószerverek, digitális rögzítők tárolják. A térfigyelő központban dolgozók így akár az adott terület grafikus térképéről kiválaszthatják a megfigyelni kívánt terület kameráját, annak képeit közvetlenül nyomtatóra, dvd-re archíválhatják.
A rendőrség mellett az oktatási intézmények, tűzoltóság, mentők, közlekedési társaságok, katasztrófaelhárítás is értékes információkat nyerhet egy ilyen rendszer segítségével. Az IP-alapú videórendszerek könnyen beintegrálhatók más informatikai rendszerekbe. Az önkormányzat ezenkívül használhatja marketingcélokra, egy-egy szebb városrész, épület, nevezetesség bemutatására honlapján keresztül.
Összefoglalva egy IP-alapú térfigyelő rendszer legfőbb előnyei a következők:
• költséghatékonyan kialakítható infrastruktúra;
• könnyen bővíthető rendszer;
• integrálható más megoldásokkal;
• több célú felhasználás.
Segítünk! Állandóan, tehát az esti órákban és hétvégén is!
Telefonos ügyfélszolgálatunk a hét minden napján elérhető reggel 8 és este 20 óra között a
+36 70 750 0 750 -es ügyfélszolgálati telefonszámunkon, szerződéses ügyfeleink pedig
a nap 24 órájában kaphatnak segítséget kollégáinktól.