Rólunk mondták

Kárász Róbert – TV2 Műsorvezető

Szülőként egyre fontosabbá vált számomra a saját és családom biztonsága, amelyet minden területen megpróbálok következetesen szem előtt tartani. Otthonunk, nyugalmunk és a szükséges biztonságunk érdekében – megbízható ajánlás útján – választottam ezt a céget.

Kárász Róbert

Juhos László – Tápiószecső

Tisztelet Elektronika Vonala. Szeretnék köszönetet mondani November 23 történt gyors és rugalmas intézkedésért! Ugyan a riasztást nem betörés élesítette hanem édesanyám rosszulléte! Köszönöm Maszlag István járőrnek hogy rugalmas munkája és teljes segítő készsége miatt időben mentő érkezett anyukámhoz! Ez is tükrözi hogy minden helyzetben helyt állnak ami egy riasztásból adódhat!

Köszönettel Juhos László

Béndek János – Székesfehérvár

A tegnapi napon itt járt és beszerelte a riasztórendszert az Önök két munkatársa,
Szőke József és Majoros Zsolt. A munkát szakszerűen, gyorsan, tisztán végezték el,
jó volt nézni a precíz rutinos szerelést. A két szakembernek megköszöntük, de ezúton
is köszönetünket fejezzük ki a cégük gyors reagálásáért, a szakemberek munkájáért.

Tisztelettel és köszönettel:  Béndek János Székesfehérvár Nagyszebeni utca

Kovács András – Budapest XVI.

A szomszédunkba való betörés után kezdtem el riasztórendszerek után keresgélni. Az interneten több
céget is megkerestem.A szimpatikusabbak közül 4 vállalkozást hívtam ki helyszíni felmérésre többek között az Elektronika Vonala csapatát is. Ez 2016 januárjában történt. Az ajánlatokat összehasonlítva első körben egy másik budapesti illetőségű vállalkozás mellett döntöttem melynek ugyan nem volt saját távfelügyelete hanem az egyik nagy távfelügyeleti szolgáltató viszonteladója volt, de mivel sajnos főként az anyagiakat néztem mellettük döntöttem mert nem minden áron akartak számlát adni a munkájukról ezért így lényegesen olcsóbb lett a kiépítés. Egyébként a másik 3 ajánlat szinte hasonló volt max 10%-nyi eltérésekkel. Meg is történt a kiépítése a rendszernek melyről semmilyen dokumentációt nem kaptam megmutatta hogyan működik és távozott a szerelő. Márciusik semmi problémám nem volt viszont elkezdett tévesen riasztani a garázsajtó nyitásérzékelőm. A távfelügyeletről több alkalommal hívtak emiatt illetve a kivonuló járőr is több alkalommal kint volt az ingatlannál. Első körben hívtam a telepítőt hogy problémám van melyre azt a választ kaptam hogy most egy nagyobb munkát csinálnak 3-4 nap múlva megnézik. A következő héten több alkalommal hívtam őket de a hét második felében már a telefont sem vették fel. A távfelügyeleti szolgáltatóval több alkalommal beszéltem nagyon korrektek és rendesek voltak de ők nem nézték meg a rendszerem mivel nem ők voltak a rendszer telepítői. Elkeseredésemben megpróbáltam felhívni a másik három vállalkozást akiktől ajánlatot kértem az év elején a rendszer kiépítésére. Mindhárom helyről azt a választ kaptam hogy ők csak a saját maguk által telepített rendszereket karbantartják és hogy vegyem fel a kapcsolatot a telepítőmmel.
Itt elszakadt a cérnám nagynehezen személyes megkereséskor megtaláltam a szerelőt a címén és annyira nem foglalkozott vele hogy végül is leszereltettem az egész rendszert vele majd ezután kértem meg az Elektronika Vonala csapatát hogy telepítsenek egy új rendszert a részemre. A telepítésnek pozitív előnye lett hogy egy kézbe került a távfelügyeleti szolgáltatásom és a riasztó rendszer karbantartása is így ha bármi problémám lenne akkor nem kell több céget hívnom hogy valaki oldja meg a problémám. Azóta a rendszerem jól működik és mostmár annak is nagy jelentőséget adok hogy ha végeztetek valami munkát kapjak róla dokumentációt, számlát, munkalapot és ha probléma merülne fel tudjam kihez forduljak!

Kovács András Budapest Csömöri út

Ceghmester Consult Zrt. – Ardai Attila Cégcsoport Igazgató

Miután betörtek egyik budapesti irodánkba, ezt követően döntöttük el hogy riasztórendszereket telepíttetünk Irodáinkba és a lakásomba. Korábbról ismerősöm Csalami Jánost kerestem meg ezzel a feladattal, mivel már ismerőseimtől nagyon sok pozitívumot hallottam az általa irányított cég munkájáról. Az igényem felmerülését egy gyors helyszíni felmérés követte mind a 7 irodánkban és egy nagyon kedvező konstrukciót ajánlott számomra amely távfelügyeleti szolgáltatással volt egybekötve. A felmérést rövid határidővel gyors korrekt munka követte. A 7 db iroda és a családi házam riasztórendszere 2 nap alatt elkészült, a kezelését könnyen elsajátítottam én is és a cég dolgozói is egyaránt. A riasztók üzembehelyezése után a helyszínre érkeztek a kivonulást ellátó járőrök. Minden objektumot feltérképeztek és rögzítettek. Korrekt megjelenésű egyenruhás járőrök voltak matricázott és fényhíddal ellátott gépjárművekkel. Mindezek láttán és a riasztórendszerek egyszerű és megbizható működése mellett már biztonságban tudom a magam és cégem értékeit és a dolgozóim is biztonságban érzik magukat a munkahelyükön. Ami még nagyon fontos volt az irodákban is, de főleg a családi házamban hogy nem járt rombolással a rendszerek kiépítése és ezt a szeretett párom is jól viselte, mert ő ha csak egy kis kosz lett volna a falakon vagy bárhol a lakásban, azt nem tűrte volna el.

Ardai Attila

Wolf Péter – Ysoft Magyarország Kft. – Ügyvezető

Újonnan vásárolt gépjárművemet szerettem volna biztonságban tudni, erre kerestem költséghatékony és biztonságos megoldást.Első nekifutásra a CASCO biztosításon gondolkoztam de hamar rájöttem ha valami történik nagyon hosszú idő mire bármilyen kártérítést is ki lehet csikarni a biztosítókból. A gépjárművédelem lehetőségeit böngésztem amikor megtaláltam az Elektronika Vonala Vagyonvédelem gépjárművédelmi szolgáltatását. A leírtak alapján tetszett és megkerestem a céget, elmondtam hogy milyen gépjárművel rendelkezem és az igényeimet is. Az árban rugalmasak voltak és nagy összegű felelősségbiztosítást is vállaltak arra az esetre ha a gépjárművemet el tudják tulajdonítani. Megrendelés után pár nappal már működött is a gépjármű távfelügyeleti rendszer az autómban így innentől kezdve én is és a távfelügyelet diszpécserei nyomon tudják követni hogy éppen hol található a gépjárművem. Amitől tartottam egy kicsit hogy új az autó és ha megbontják a kárpitokat és a műszerfalat hogy tudják majd összerakni, de szerencsére minden a helyére került és észre sem venni hogy szét volt szedve az autó belseje. Összefoglalva kaptam egy korrekt szolgáltatást, tényleg azt kaptam amit megígértek, egy biztosítást az autóra lopás ellen és egy korrekt havidíjat a gépjármű távfelügyeletére is.

Wolf Péter

Kiss Iván – Keszthely

Keszthelyen lévő lakásomat riasztóberendezéssel szerettem volna ellátni. Mivel már máshol is szereltettem fel hasonló berendezést, először böngésztem az interneten lévő ajánlatok között. A sok átolvasott ajánlat közül választottam ki egypárat, akiktől árajánlatot kértem. A leggyorsabb árajánlat, hétvégén, az Elektronika Vonala Kft.-től érkezett. Közben felhívtam az éjjel-nappal elérhető számukat és ott egy nagyon kedves hölgy hívott vissza, teljesen választ adott a kérdéseimre. Email-ban árajánlatot kértem és már akkor, hétvégén este jött az árajánlat, amit egy nappal később a kívánságomra módosítottak. A többi cégtől, akik jelentkeztek az árajánlat kérésre, csak napok múlva kaptam választ.  Mivel nemrég újítottam fel lakásomat, a kérésem az volt, hogy minél kevesebb vezeték legyen a lakásban. A beérkezett árajánlatok közül nekem a legkedvezőbb önöktől jött. A többi árajánlatban trükköztek a GSM modul használatáról, kértek ők is hűség nyilatkozatot, ugyanakkor vagy kiakarták a modult fizettetni, vagy belépési és kiépítési díjat számoltak fel. Mindent összevetve azért döntöttem az Elektronika Vonala Kft. mellett, mert ott voltak az ügyintézők igazán ügyfél barátok, a cégvezetőtől a diszpécserig minden kérdésemre és kérésemre azonnal válaszoltak.(Paradox Magellán féle rendszert rendeltem) Maga a felszerelés is hasonlóan történt, az  önök munkatársa, a kérésemre megállapított, pontos időben érkezett, szakszerűen, gyorsan és látható értéssel végezte a munkáját. Amikor elvégzett, mindenről, érthetően tájékoztatott és nagy megelégedéssel vettem át a rendszert, mert az kaptam, amire számítottam. Közben, menetrend szerint, megérkezett a Távfelügyelet munkatársa is, aki tájékozódott a helyszínről.  A számlán sem láttam trükközést, amit az árajánlatba leírtak, a számlán ugyanaz volt. Másoknak is ajánlom az Elektronika Vonala céget, mivel megbízhatóak, szakmájukat kiválóan értik.

Kiss Iván Keszthely Erzsébet királyné u.

Seidl Róbert, ügyvezető Effekt Marketing Kft.

A szomszédomhoz történő betörés után kerestem lakásriasztó megoldást családi házam részére.
Jánosék cége már az első kapcsolatfelvételkor szimpatikus lett, a megkereső email-re azonnal válaszoltak. A ház felmérése során sem volt olyan érzésem, hogy a szükségesnél drágább, vagy feleslegesebb dolgokat ajánlanak, és mindent részletesen el is magyaráztak. Az eszközök telepítése gyorsan történt, szinte elő sem kellet készülnünk rá otthon. Azóta, bármilyen kérdés, probléma esetén a telefonos ügyfélszolgálat korrekt megoldást nyújtott, nem kellett többször egyeztetni velük.

Seidl Róbert

Heiszám Oszkár

Nagyon köszönöm, a gyors, megbízható, precíz és kimondottan pontos és ügyfél
barát telepítést és kommunikációt és megjelenést. Kimondottan meg vagyok
elégedve munkatársaikkal és szakmai felkészültségükkel is.  A telepítést
szakszerűen végezték, pontosan, a megbeszélt idő intervallumban érkeztek,
kommunikációs stílusuk is kiemelkedően megfelelt.  A rendszerrel kapcsolatos
oktatást hiánytalanul megkaptam, tökéletes kommunikációs stílusban és
teljesen közértetően.  

Somodi Csaba

Idáig bárkivel beszéltem, mindenki kedves és segítőkész volt, ráadásul minden a megbeszéltek
szerint történt, ami a tapasztalataim szerint elég ritka a mai magyar vállalkozói piacon. Mindössze
egy kritikus észrevételt tudok tenni, a beszerelési időpont a megállapodás idejéhez képest kicsit
hosszú idő volt majdnem egy hónap. Az összes többivel idáig 100%-ban elégedett vagyok.

Szitás Borbála

Nekem teljes mértékben minden megfelelt, remélem a továbbiakban sem lesz probléma
a rendszerrel. Örülök, hogy Önöket választottam, köszönöm a pontos és precíz munkát!
Tisztelettel: Szitás Borbála

Zsidákovics János

Nagyon korrektnek tartom az önök ajánlatait és a személyzet segítő késségét.
Kimagasló kiemelném Lesti Kittit a kimagasló udvariasságát és segítő késségét.
A 2 szerviz szakembert tudása segítő késsége miatt.
Köszönöm    
 
Dió Dániel (First Phone)
 
Könnyű a kapcsolatot tartani önökkel. A szerelést végző kollégák mindig
pontosan érkeznek. Gyorsan és szépen dolgoznak.


Segítünk! 
Állandóan, tehát az esti órákban és hétvégén is!
Telefonos ügyfélszolgálatunk a hét minden napján elérhető reggel 8 és este 20 óra között a
+36 70 750 0 750 -es ügyfélszolgálati telefonszámunkon, szerződéses ügyfeleink pedig
a nap 24 órájában kaphatnak segítséget kollégáinktól.