CO rendszerek

Szén-monoxid rendszerek

A szénmonoxid (CO) egy mérgező gáz, ami éghető anyagok tökéletlen égetésekor keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan, íztelen, az emberi érzékszerveknek teljesen „láthatatlan”, nem lehet felismerni, érzékelni. A szénmonoxid jelenlétére már csak a mérgezés első tüneteiből, a fejfájásból és émelygésből következtethetünk. Sajnos a tulajdonságai miatt összekeveredik a levegővel és azzal együtt kerül belégzésre. Ha észrevesszük a figyelmeztető jeleket és nem tévesztjük össze az influenzával, elkerülhetjük a komolyabb mérgezést. Jóval nagyobb a CO mérgezés veszélye az éjszaka folyamán, amikor képtelenek vagyunk észlelni a tüneteket vagy ha hirtelen nő meg a szénmonoxid szint és gyorsan bekövetkezik a rosszullét. A CO gáz belélegzése tulajdonképpen fulladásos halált okoz. Ugyanis megköti a vérben lévő hemoglobint, amely felelős az oxigén szállításért. Így a vér oxigénszállító képessége csökken, a szervezet lassan megfullad. Még enyhe mérgezés esetén is hosszú idő, több óra a regenerálódás ideje.

A CO érzékelőket három csoportba bonthatjuk:

  • Önálló érzékelők
  • Riasztórendszerhez kapcsolt CO érzékelők
  • CO érzékelő rendszerek

Az önálló érzékelők általában elemmel működő érzékelők. A felszerelésük után azonnal jelzik a szén-monoxid jelenlétét. A hátrányuk hogy csak helyben hangjelzéssel jeleznek és nem képesek mást értesíteni. a problémáról. Élettartamuk 3-5 év.

A riasztórendszerhez kapcsolható szén-monoxid érzékelők hasonlóak az önállóan működő társaikhoz azzal a kivétellel hogy a riasztó rendszeren keresztül képes értesíteni egy adott személyt, személyeket vagy akár egy távfelügyeleti központot és tud segítség érkezni.

Főként parkolóházakban és mélygarázsokban alkalmazzuk a komplex CO rendszereket amelyek a hang és fény jelzés mellett az épületfelügyeleti rendszeren keresztül el tudja indítani a szennyezett helység szellőztetését is, ezáltal csökkentve a mérgezés veszélyét.

CO központ

Hová kell felszerelni a CO érzékelőket?

  • Amennyiben van olyan helység ahol egy légtérben alszunk tüzelő vagy fűtő berendezéssel
  • A kémény nélküli vagy nyitott kéményű berendezések mellé
  • Minden olyan helységbe érdemes ahol naponta több órát eltöltünk
  • Amennyiben a konyha és a hálóhelység egy légtérben található
  • Minden veszélyes berendezés helységében
  • Olyan helységekben amit a családtagjaink gyakran használnak

Szén-monoxid jelző rendszerekkel kapcsolatban keresse
Csalami János cégcsoport vezetőnket a +36 20 662 4 662 -es telefonszámon
vagy a csalami.janos@lineelectronic.hu címen.


Segítünk! 
Állandóan, tehát az esti órákban és hétvégén is!
Telefonos ügyfélszolgálatunk a hét minden napján elérhető reggel 8 és este 20 óra között a
+36 70 750 0 750 -es ügyfélszolgálati telefonszámunkon, szerződéses ügyfeleink pedig
a nap 24 órájában kaphatnak segítséget kollégáinktól.